Gyakori kérdés, hírek
Társasházban lakik? Készüljön a két számjegyű drágulásra
Jelentősen emelkedhet a közös költség - nyilatkozta a Társasházkezelők Szakszövetségének elnöke. Számításaik szerint egyetlen év alatt több mint 30 százalékkal drágult a karbantartás, 15 százalékkal a takarítás, ráadásul megszűnt a lakástakarékok állami támogatása, ami az előtakarékoskodó lakóközösségeknek jelentett nagy segítséget.
továbbBiztosíték problémás bérlőkkel szemben
2018.08.17. Jogi Fórum / MTI
Az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt a közjegyzők előtt kötött lakásbérleti szerződések száma - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) csütörtökön.
Tűzvédelmet is kikényszerít a NAV!
Tűzvédelmet is kikényszerít a NAV
Ha a lakóházak folyosóin nem szüntetik meg a szabálytalan tárolást, az adóhatóság teszi meg.
Az év első napján lépett hatályba az az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény, melynek értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) általános közigazgatási végrehajtási szervvé vált.
Így szedte rá az embereket egy ablakos ügynök
A Bajai Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 33 éves bátmonostori férfival szemben, aki nyílászárók beszerzésének és beszerelésének valótlan ígéretével 2015 szeptemberétől 2016 áprilisáig 26 megrendelőjét csapta be - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség
továbbTöbb százezer forintba kerülhetnek a katasztrófavédelmi hiányosságok a társasházaknak
A katasztrófavédelem szúrópróbaszerűen is tarthat vizsgálatot a társasházakban, és ha hiányosságot vagy szabálytalanságot találnak az ellenőrök, akkor azt lakásonként akár 50 000 – 300 000 forintos bírsággal is sújthatják. Az ellenőrzés elsősorban az emeleti folyosói tárolásra és az éghető anyagok elhelyezésére terjed ki.
továbbAz ágyi poloska
Kutatók szerint az ágyi poloska már az ősembert is gyötörte a barlangok mélyén. Az emberrel együtt civilizálódott, folyamatosan alkalmazkodott annak életéhez. Testalkata rejtőzködésre termett, életmódja követi az ember életritmusát. Az ősi vérszívó poloskák eredetileg nem csak embervért szívtak.
továbbPára- és penészproblémák
A lakásban képződő 10-15 liternyi pára a harmatpontokon kicsapódva akár három nap alatt megindítja a penészképződést
továbbAz első igazi panelbontás és tanulságai
Az elmúlt hetekben egyre sűrűbben hallhattunk egy igazi mérnöki kuriózumról, konkrétabban az első olyan hazai magasház bontásáról, amely több százezer magyar lakáshoz hasonlóan panel technológiával épült.
továbbNem a panel fogyasztja a legtöbbet!
Vajon melyik épülettípus fogyasztja a legtöbb energiát? Ha a médiában szóló híradásokból indulunk ki, vagy akár abból, hogy az állam mely épületcsoport felújítását támogatta eddig a leginkább, a legtöbb ember a panelházakra tenné le a voksot. Tényleg így van?
Nem csak a rezsi miatt fontos kérdés az épületek fogyasztása
Költségmegosztó
Úgy vélem, a lakások költségmegosztásával kapcsolatosan alapvető tájékoztatási probléma van
tovább